Vissza térő szerelem

Minden hiba ugyan azzal a bugyuta mondattal kezdödik...ő más mint a többi. Ismerős igaz? minden alkalommal azt hisszük végre valaki olyat találtunk aki tényleg hozzánk való, akivel az egész életünket lefogjuk élni. Nos ez nekem megint nem jött össze. Csalódottan fekszem a kanapén és elméjedve gondolkozok vajon mit követhettem el, hogy megint vakvágányra siklott a kapcsolatom. A barátaim többsége már boldog kapcsolatban él, nekem pedig még mindig csak a magány marad társamul. Lehet, hogy bennem van a hiba és csak nekem szánt ilyen szomorú magányos életet a sors? nem tudom de remélem egyszer erre is megtalálom a vállaszt.

-Jah kérlek SoMin gyere el velem, annyura jó lesz- könyörgött a telefonba barátnőm. Valami koncert féleségre akarna épp el rángatni, de nekem nem sok kedvem van hozzá. Még csak a zenéiket sem ismerem.
-De azt sem tudom kik ök MinSeo.
-Majd mutatok zenéket, csak gyere~. Szinte kisem dugod az orrodat otthonról.
- Na jó legyen-adtam be derekem a már fél órája tartó vita után- melyik idióta bandának kell utána néznem szombatig?
-Jaj de jó. Komolyan el jössz? Amúgy a BigBang.
-Igen komolyan. És tessék? Már mint az a BigBang amiben Jiyong is tag?
-Ö igen.. talán ismered GD oppát?
-Azt hiszem mégsem tudok menni bocsi- tetten le a telefont majd besuvasztottam táskám legaljába. A konyha pult előtt állva merengtem, vajon mit tehetnék azért, hogy MinSeo még csak véletlenül se tudjon rá venni arra, hogy meg gondoljam magam. Nem találkozhatok Jiyonggal azok után nem.

Vissza emlékezés*

A tó partján a régi fűzfa mögött vártam a szokásos időpontban barátomat, aki már megint késni fog ahogy elnézem az órámon feltűnő időt. Már meg sem döbbenek azon ha fél órával később érkeuik meg,  de mentségére legyen, hogy mjndig kárpótól valami meglepetéssel. Már nagyon fájtak az egyhelyben állás miatt a lábaim ezért ekkezdtem járkálni a fa törzse körül amikor hírtelen vissza ugrottam a fa védelmező takarásába, hogy ne vegyenek észre.
Figyelve, hogy feltűnés nélkül viselkedjek lestem ki a fa mögül, aminek köszönhetően megpillantottam őt egy másik lánnyal. Szíbem ezer darabra tört abban a pillanatban amnek köszönhetően nem tudtam többet ugyan úgy bízni az elenekező nemű emberekben.
Hiába hívott vagy küldött sms-t én nem adtam magamról életjelet. Hogy őszínte legyek,  mégcsak normálisan szakítani se szakìtottunk.

Vissza emlékezés vége*

Nem tudom, hogyan de végül mégis sikerült MinSeo- nak elrángatnia ide, és legnagyobb szerencsémre az első sorba kaptuk a jegyeket. Remélen nem ismer majd fel Jiji.
Már egy órája állumk a sorban és várjuk, hogy végre ki nyissák a kapukat. Miután ez megtörtént a rajongók mint a marhák kezdtek el előre tőrni a sorban. Már el is felejtettem miért nem szoktam ilyen idióta helyekre járni. Nagynehezen de sikerült sérülések nélkül elfoglalnunk a helyeinket. Órámra pillantva állapítottam meg, hogy még fél óra van hátra a koncert kezdetéig.
-Dongsaeng,  nekem nagyon kell pisilnem- nyafogtam suttogva mellettem ülő barátnőmnek.
-Akkor siess és menny ki a mosdóba, még van húsz perc a kezdésig- pillantot mondata végén telefonja kijelzőjére.
-De azt sem tudom hol van.
-Most komolyan te vagy az idősebb? Komolyanon mondom mint egy ovodás.
-Na ez most fájt Seo, de komolyan nem tudom hol van a mosdó.
-Menny ki oda ahonan jöttünk tuti lesz aki tud majd segíteni az eljutásban- fordította felém fél pillanatra tekintetét. Egy nagy sóhajtás kíséretében álltam fel és százszoros bocsánat kérés után végre ki jutottam a stadionból. Gyors léptekkel sietten egy közelemben elhejezkedett folyosó felé, ahol egy biztonsági örhöz hasonló magas kigyurt férfi állt. Na jó a  gorilla lehet jobb jelző lenne rá, de mindegy végülis. Minden bátoraágomat összeszedve böködtem meg vállát, mire felém fordította sablonos tekintetét.
-A koncertre nem ezen a folyosón tud be jutni.
-Izé...öm tudom- vakartam zavaromban tarkómat- csak a mosdót keresem.
-A kis pisis- nevetett fel- ezellenben akkor mennyen csak tovább egyenesen majd a folyosó végén balra. Megfogja találni.
-Köszönöm- hajoltam meg tisztelet tudóan- de mi az, hogy pisis.

Miután végeztem, sokaig elidőztem a tükör előt. Nem volt sok kedvem ahoz, hogy vissza mennyek, ezért az időt elütve idiótábbnál idiótább fejeket vágtam, miközben magamat fotózgattam. Hirtelen ajtó nyitódásra lettem figyelmes, de nem foglalkozva vele, tekintve biztos csak egy fan folytattam tevékenységemet. A mögöttem ácsorgó idegen viszont kezdett egyre jobban idegesíteni.
-Izgalmasabb magadról képeket csinalni, mint minket hallgatni?
Az ismerős hang hallatára ajkaimmal képtelen voltam szavakat megformálni, így csak egy bólíntással adtam tudtára vállaszom.
-Komolyan? Még ilyet sem hallottam, de gyere most nincs itt senki gyorsan csináljunk egy közöset is-vette ki kezem közül készülékem, majd felénk tartotta első kamerával. Fejemet lehajtotta de már késő volt. Kifordulva mellkasa elől futottam be a legközelebbi fülkébe nem törödve a nála maratt tárgyal.

-SoMin gyere ki. Kérlek-könyörgött már sokadjára, de én csak a fejemet ráztam. Mintha látná, de ez már nézőpont kérdése. Hirtelen csend lett de nem hallottam, hogy elment volna így a wc ülőke tetejére állva probáltam meg kilesni. Ott ült a fülke ajtaja előtt és a telefonom kilyelzöjét figyelte. Egyszercsak felsóhajtott, ami miatt vissza ültem és gondolkodtam mit is tehetnék. Mondjak valamit, vagy esetleg várjam meg míg elmegy, nem tudtam mit tegyek.                                         -Miért nem vállaszoltál ha kerestelek-hangja szomorú és reménytelenséggel volt teli. Még sosem hallottam őt azelött ilyennek.                  -Inkább én kérdezhetném, hogy miért kerestél még azok után amit velem tettél-sutogtam olyan halkan, hogy még a temető mély és békés csendjében sem lehetett volna hallani.   -Mert eltűntél anélkül, hogy montad volna miért. Itt már nem bírtam és az ajtót kinyitva dühösen vállaszoltam neki.                                  -Most komolyan még nekem kellett volna eléd állnom azokután, hogy a szemem láttára csaltál meg azzal a csajjal- kiabáltam kikelve magamból. Az évek alatt összeszedett összes fájdalmam benne volt ebben a hangos ordításban. Arca értetlenséggel volt tele. Már éreztem, hogy könnyeim mardossák torkomat,ezért amilyen gyorsan csak tudtam probáltam kimenni, sikertelenül mivel elkapta karomat és magához rántott.                               -Nem értem mit mondasz.                                       -Kérlek csak a hülyét ne játszd tudhatnád, hogy utálom. És különben is láttam ahogy azt a csajt ölelgetted. Ott álltam a fűzfánk mögött. Láttam a lepetséget az arcán, de mégis úgy gondoltam ez a mimika nem őszínte.                 -SoMin kérlek hallgass végig legalább most ha ennyi évalatt nem tetted. Meg tudom magyarázni.                                                             -Gondolom. Hiszen te vagy a nagy G-Dragon igazam van. Mindenre van egy előre megírt szöveged- mondtam cinikusan miközben sötét íriszeit figyeltem.                                              -SoMin én csak és kizárólag téged szerettelek és még most is csak téged látlak.                        -Mond ezt másank- kaptam el tekintetem övétöl, majd kimért lassú léptekkel indultam a kilyárator biztosító ajtó felé.                                    -Aznap a nővéremmel láttál.   Lesokkoltan álltam meg. Nem tudtam hihetek e szavainak, bár lelkem mélyén reméltem igazak.                   -Azért láttad, hogy megöleltem mert nyugtatni prónált mert féltem. És azért volt ott mert akkor jött haza Amerikából és be akartam neki mutatni életem legfontosabb emberét.    Lassan fordúltam meg és néztem hófehér arcára. Szemeit könnyek áztatták, már tudtam hogy igazatond. Magamat hibáztatt, hogy ilyen sokáig sebeztem mindketönl szìvét. Gombóccal torkomban léptem közelebb hozzá és mikor elég közel került karjaimmal szorosan magamhoz vontam. Ölelésemet viszonozta és egy apró puszit lehelt homlokomra.                    -Sajnálom én azt hittem- bár szerettem volna könnyeim belém folytották szavaimat.               -Még lenne esély előről kezdeni? Kérdésén meg lepődtem és habozni kezdtem. Ölelése gyengülni kezdett. Mire én ismét magamjoz vontam és egy apró bolintással adtam tutára vállaszom.

Hogy miért teszok ezt az berek nem csak magukkal de az álltaluk szeretett emberrel is. Nem tudom. De tudom már, hogy a mondás miszerint akit szeretünk és szeret mimket vissza térhozzánk igaz.

Sorry

Ultimate Bias

Bárcsak minden olyan könnyű lenne, bárcsak minden kimondott de megbánt szó feledésbe merülne, bárcsak az élet kicsit kegyesebb lenne hozzám. Ezekkel a gondolatokkal feküdtem ágyamban és vártam, hogy álom jöjjön a szememre, de ez most nem ment. Életem legnagyobb hülyeségét követtem el, amikor kimondtam azokat a szavakat. Utállak vízhangzot ez a néha jelentéktelennel tűnő szó a fejemben. Ha nem mondtam volna ki most nem hagyott volna magamra és karja között ragadna magáévá az álmok világa.

Sajnálom csak ennyit szeretnék mondani neki, álltam meg a kis ajtó előtt de kezeim pár centire a csengőtől meg álltak. Haboztam, megtegyem vagy ne tegyem, végig hallgat vagy elzavar. Gondolataimmal fejemben fordultam meg és nagy levegőt vève indultam a kis lépcsőn lefelé. A kapuhoz érve hallottam meg egy ismerös hangot ami a nevemet kiabálja. Megfordulva pillantottam meg őt. Könnyes szemekkel fordultam el és léptem volna, de karjait körém fonta.
-Sajmálom- motyogtam mire lágy ajkait éreztem meg börömön majd egy nedves vonalt húzott végig szemeivel.

Vampie memories

Eső cseppek áztatták arcomat miközben a kihalt utcákon sétálgattam. Az időjárás tökéletesen illett hangulatomhoz. Sosem hittem volna, hogy valaha is megfogtőrtténni ez, főleg vele. Ma amikor haza értem barátnőm az ajtóban állva várt két hatalmas bőröndel amik tele voltak a ruháimmal. Amikor elküldött csak annyit mondott, hogy majd meg írja mikor tudok a többi cuccomért menni. Nem tudtam mit fogok kezdeni magammal csak mentem amerre az út vezetett magam után húzva hatalmas kofferjaimat. Az életem romojban hever és még csak eszembe sem jut egy név sem akit feltudnák hívni, esetleg segítséget tudnák kérni. Lábaim fáradni és remegni kezdtek ezért az esővel mitsem törődve ültem rá eggyik bőröndömre a járda szélén. Ilyenkor már úgysem jár senkisem az utcákon, de ha mégis az sem pont azzal törődik, hogy én itt áztatom magam az eső jéghideg csepjeivel.
Arra figyeltem fel, hogy az eső már mem verdeste vállaimat. Fel pillantottam és egy esernyöt szorongató fiút pillantottam meg aki felém emelte a tárgyat nem törődve, hogy így ő ázik el. Egy gyors mozdulattal ugrottam le bőröndöm tetejéről és álltam ki a fiú által tartot tágy alól. Ahogy sikerült arrébb álnom ismét az eső kezdte áztatni vizes testemet, de nem sokáig mivel ismét védelmet kaptam előlük. Ezt még egy párazor eljátszottuk, mire a fiunak sok lett és hozzám szólt.
-Miért térsz ki az esernyőm alól? Igy megfogsz fázni.
-Miért törődsz velem, aki nem mellesleg idegen is a számodra- tettem fel kérdésem nem válaszolva a tőle hallott kérdésre.
-Nem lenne elég ha csak hagynád hogy megvédjelek a megfázástól?
-Sajnálom.. de mégis miért segítesz nekem?
-Csak mert úgy érzem meg kell tennem- nézett rám mély barna szemeivel, amikben megcsillant az esti sötétségben játszó lámpa fény. Magával ragadott és akaratom ellenére is egy halvány mosoly került arcomra.
Fel áltam ülö helyzetemből és az idegen mellé álltam, így őt is védte ernyője. A csend ami kettőnk közt uralkodott megnyugtatta lelkemet. Még szavak sem kellettek ahoz, hogy megnyugodjak.
- Mi történt- törte meg a csendet, mire csak lepetten néztem fel rá.
- Miből veszed, hogy történt valami- eröltettem magamra egy mosolyt még mielött könnyeim el árulják a valóságot.
-Tudom, hogy baj van szóval csak mond.
-Nem történt semmi.
-Kérlek ne hazudj nekem Choi MinRim.
Még a vér is meg fagyott bennem.
-Honan tudod a nevem- néztem rá lepődötten, amire csak egy lehengerlő mosoly volt a válasza.
-Az legyen az én titkom.
Bá a titokzatosságának meg kellett  volna ilyesztenie, mégsem féltem. Tudom, hogy furcsa de bíztam benne. Tudtam, hogy nem kell félnem tőle csak még nem tudtam a választ a kérdésemre. Miért érzem úgy, hogy nekünk ismernünk kellene egymást.
-A...a...a nevedet... meg..
-Jin- fordult felém- csak szólíts így.
Bologatni kezdtem amitől majdnem elöre is buktam. Nem tudom hány óra lehet de kezdek álmos lenni és ezen még a bőrömre tapadó ruhák sem segítenek. Fázok és minden vágyam egy meleg takaróba burkolózni és álomba merülni. Pilláim nehezedni kezdtek így fejem Jin vállára hajtottam, majd szép lassan minden elsötétült.

Egy puha ágyban ébredtem fel, elösszőr azt hittem csak álmodok, de miután megéreztem az idegen öblítő illatát, tudatosult bennem a tegnap történtek nem csak álmok voltak. Lassan de biztosan ültem fel az ágyban és kezdten el megismerkedni a hellyel. Az ajtó nyílására kaptam el fejemet az ajtó felé ami halk nyikorgással nyílt ki. Fel ismertem az ajtóban álló srácot, akki kimért lassú léptekkel közelített ágyamhoz egy széles mosollyal arcán.
-Hogy aludtál?
-Jól köszönöm. De hol vagyok?
-Otthon- mosolygott. De mégis, hogy érti azt, hogy otthon. Mire megkérdezhettem volna már a szekrény nyitott ajtaja elött állt és kutatott tartalmában.
- Ez jó is lesz- emelt ki egy égszínkék ruhát, majd felém tartva nézegette. Kezemnél megragadva kezdett el húzni a szobában található ajtó felé. Belépve egy hatalmas fürdőt pillantottam meg. Magamra hagyott amíg át vettem ruháim. Meglepetésemre a tegnapi vizes ruháim helyett egy testvonalat követő hállóinget viseltem.

Az ajtón kilépve a szám is tátva maradt. Mégis hova hozott engem Jin, egy kastélyba? és miért mondta azt, hogy haza hozott, nem értem.
Nagy nehezen de találtam egy lépcső sort, ami lefelé vezetett. Bizonytalan léptekkel indultam lefelé. A lépcső felénél tarthattam, amikor hirtelen előttem termett.
-Ezt meg, hogy csináltad?
-Micsodát- nézett rám hatalmas szemeivel. Válaszként csak fejemet ráztam. Lehet megfáztam és már szellemet látok. Jin csendben követett, figyelte ahogy felfedezem a "kis" háza.
A nappaliba érve egy festményt pillantottam meg. Ismerős volt,  de nem tudtam honnan. Meg akartam kérdezni, kiket ábrázol a kép de vendéglátóm megelőzött. Mintha gondolat olvasó lenne.
-Ez a kép a régi tulajdonosokat ábrázólja. Ők bízták rám a kastélyukat, és a legfontosabb kincsüket- mondata végén rám pillantott. Én csak a képet figyeltem, arról is a középen ülő fiatal lányt akin ugyan olyan ruha volt mint amit most én is viselek. Furcsa érzésem volt.
-Mi volt az a kincs?
-Hmmm... a lányuk. De tűnt az emlékeit elzárva elmélyében.
-Miért?
Többet akartam tudni erről a történetről, mindent tudni akartam.
-Nem tudom. De végre megtaláltam és lehet az emlékeit is felszínre tudom hozni. Mondata végén rá pillantottam. Szemei az eddigi barna helyett vörösen izzottak. Tudom, hogy félnem kellett volna, de mégsem tettem. Csodálattal töltött el és ki akartam derìteni a furcsa érzéseim okát. A kérdések csak egyre jobban gyűltek bennem. Honnan tudta tegnap a nevem, miért érzem úgy, hogy jártam már itt és, hogy ő több a számomra egy idegennél. Lábaim maguktól mozdultak meg felé. Lassú de biztos léptekkel indultam el felé. Kezeimet ölelésre nyitottam, majd megamhoz szorítottam a fiút. Finom illatát magamba szívva próbáltam erőt gyűlyteni, hogy kérdéseimet feltegyem. Szolásra nyitottam számat, de szavaim bent ragadtak amikor hideg ajkait megéreztem nyakszirtemen. Éreztem ahogy testem kezd elnehezedni, majd emlék képek zajlanak le szemem előtt. Olyan emlékek amikben mi szerepeltünk gyermek korunkban. Az utolsó szó ami eljutott tudatomig az az ő szájával formálált sajnálom szó volt. Minden elsötétedett.

Még sötét volt amikor felkeltem. Megint nem tudtam sokáig aludni. A kis tükröm elé sétáltam, hogy meg igazíthassam kócos fürtjeim. Hófehér bőröm mellett szemeim világítottak. Éhes vagyok, érzem. Mintha  már évek óta nem ettek volna. A lépcsőn lefutva rohantam ahol a kanapén ülő barátom nyakába ugrottam.
-Jinie.. éhes vagyok- nyafogtam, mire neki egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
-Végre felkeltél. Na gyere- ölelt magához, majd kezemet megfogva vezetett ki a kastély elé. Az erdő irányába pillantottam. Majd egy hatalmas vigyorral indultam el a sűrű bozót felé vadászni, szerelmem társaságában.

BFF, Dinstance, Love

                                                                 











                                                                Min

 Rim

Ma is mint már két hónapja a fiúk próbáját nézem, miközben azon gondolkoztam, hogy mutathatnám be barátomat és a csapat többi tagját legjobb barátnőmnek és lakótársamnak Min-nek. Eddig akárhányszor szerettem volna, mindig volt valami programja.
-Kicsim- legyezett arcom előtt MyungSoo mosolyogva- itt vagy?

-Persze, már végeztetek is?

-Már vagy tíz perce- nevette el magát.

-Micsoda? Az lehetetlen.

-Csak nem elmélyültél a gondolataidban- lépett barátom mellé DongWoo.

-Nem- öltöttem rá nyelvem, majd egy egyszerű mozdulattal felkeltem kényelmesnek nem nevezhető helyemről. A fiúkkal elmentünk egy közeli gyors étterembe, mivel elmondásuk szerint már a szemük kopog az éhségtől. Ételemet piszkálgatva kezdtem megint belemélyedni gondolataimba, ám mielőtt ez megtörténhetett volna barátom vissza húzott az élők világába.

-Két nap múlva indulunk egy világ körüli túrára.

-Értem- sóhajtottam egy nagyot.

-De szeretnénk ha velünk jönnél, és hozhatnád Min-t is, már annyit meséltél róla és szívesen meg ismernénk, plusz a manager már meg engedte- mosolygott rám SungGyu.

-Velem szemben ülő túlságosan is hihető fejet vágó egyén beszélni komolyan? Kérdésem végére a fiúkból egyszerre szakadt fel a nevetés, majd egy bólintással jelezték, hogy igen, de nem bírnak megszólalni.

-Akkor én megyek is- nyomtam egy csókot barátom ajkaira, majd intve a többieknek kezdtem hazafelé rohanni.

-MEG JÖTTEM- kiabáltam, miután beléptem az ajtónkon. Nem jött válasz, így a konyha felé vettem az irányt. Ahogy gondoltam Min ott ült a pulton és eszegette kedvenc csokis sütijét. Kihasználva hogy nem vett észre osontam mögé, majd egy rögtönzött mozdulattal böktem oldalba amitől ő egy hatalmasat ugrott.

-Úr isten meg akarsz ölni Rim?
-Lássuk csak- gondolkoztam el- nem.

-Akkor miért csináltad- szált le a pultról és imitált duzzogást.

-Mert meg sem hallottad amikor köszöntem, de mindegy.

Ki mentünk a nappaliba és az új rajzait kezdtem el nézegetni.

-Tudod, a barátommal és a bartaival elmegyünk egy évre így a világ különböző pontjait megnézni, és abban reménykedtünk, hogy te is eljönnél velünk- kezdtem bele mondandómba, barátnőm reakcióját figyelve.

-Ahj, jó gazdag palit sikerült össze szedned, ha csak így hirtelen körbe akarjátok járni a világot, de meny csak, ne aggódj miattam.

-Ne kezd megint, miért nem akarod meg ismerni őt és a többieket?

-Csak mert utálom az elkényeztetett gazdag ficsúrokat, meg ha most elmegyek, hogy lesz belőlem mangaka?

-Kérlek- hullott le egy könnycsepp arcomon, de még mielőtt észre vehette volna le töröltem.

-Sajnálom- hajtotta le szemeit, miután én vettem a lapot. Semmi esély arra, hogy rá vegyem. Fel mentem szobámba és felhívtam MyungSoo-t. Miután felvette a telefont csak úgy folytak belőlem a szavak, és a végére észre se vettem, hogy könnyeim áztatják térdeimet. Végül nyugtató szavainak köszönhetően össze szedtem magam. Ruhás szekrényem elé lépve kezdtem össze szedni ruháimat. L kérésére csak olyan ruhákat raktam el amik ebben az évszakba hordhatóak, mert majd ott veszünk ruhákat, amikre szükségünk lesz.

-Min akkor én mentem, kérlek egyél rendes ételeket is ne csak műkaját. Itt értem a rámenre is.

Vártam egy kicsit, majd miután meggyőződtem arról, hogy nem fog válaszolni egy sóhaj kíséretében zártam be magam után az ajtót, és indultam meg a házunk előtt álló fekete kisbusz felé.

A repülőtéren kicsit ideges lettem, mivel az első hely nagyon messze van, és én még életemben nem repültem. A fiúk próbálták elterelni a gondolataimat, de végül ez SungJong-nak sikerült a legjobban, amikor elővette fülhallgatóját és fejemre tette azt.

-Nem veszi fel a telefont- dobtam az ágyra telefonom és idegesen túrtam hajamba.

-Biztos nincs telefon közelben- tette nyugtatóan vállaimra kezét.

-Fél éve sosincs telefon közelben. Hoya, ezt még te sem hiszed el. Minden az én hibám.

-Miről beszélsz?
-Már akkor furcsa volt amikor eljöttem, még csak nem is köszönt. Mi van ha baja van- lábattak könnybe szemeim.

-Nincs semmi baja, emlékszel te mondtad, hogy erős lány- ölelt meg hátulról barátom és nyugtatóan kezdte simogatni karomat.

-Gyere, inkább nézzünk körben a városban- javasolta DongWoo, majd a többieket hátra hagyva kezdett el húzni az ajtó felé.

A kijáratnál MyungSoo hangjára lettünk min a ketten figyelmesek.

-Ha csak egy hajszála is más fele áll, nem érdekel, hogy me a következménye de biztos megöllek Hyung. Ezen csak nevettünk egy jót és már száltunk is be az ott álló sárga taxiba.

New York hatalmas, és nekem sikerült pár méter gyalogos megtétel után elszakadnom társamtól. Telefonomat keresve jutott eszembe, hogy azt a szállodában hagytam az ágyon. Jobb ötlet híján be mentem egy könyves boltba, ami előtt álltam. Nem akartam elmenni, mert féltem, hogy a végén csak még jobban eltévedek és még DongWoo-nak is problémát okozok.

A könyvesbolt közepe felé vettem az irányt, ahol a mangák terültek el hatalmas sorokban. Az egyiket a kezembe vettem és kezdtem el forgatni lapjait. Nagyon ismerős volt a rajzolása, csak nem tudtam honnan. Már éppen meg akartam nézni a készítőjét, amikor hirtelen valaki a vállamra tette kezét. Ijedtemben egy nagyot ugrottam.

-Végre meg vagy- hallottam meg az ismerős hangot, mire felé fordultam.

-Honnan tudtad, hogy hol keres?

-Nem tudtam, csak végigjártam a boltokat remélve, hogy nem mentél messze.

Végre újra Koreában vagyunk. Izgatottan szálltam ki a kocsiból miután elköszöntem a fiúktól és egy csókot adtam barátomnak.

A házba belépve sötétség fogadott. A nappaliba vettem az irányt ahol fel húztam a redőnyöket. Miután világosság lett a kis helyiségben kőrbe néztem. Papírok voltak szanaszét szórva. A konyha volt a következő célom, remélve barátnőm megtalálását. A lámpát felkapcsolva, rá kellett jönnöm itt sem fogom meg találni, de a látvány itt sem volt jobb. Az egész konyha úgy nézett ki mit ahol a harmadik világháború tört volna ki, és persze ahogy gondoltam instant kajás dobozokkal volt tele az egész.

-Szóval itt vagy-léptem be szobájába, ahol csak a kis asztali lámpa világított ami előtt ült.

-Szia- hallottam meg halk hangát.

-Elfog romlani a szemed ha csak ennyi fény előtt rajzolsz- indultam meg ablaka felé, majd be engedtem az éltető napfényt a kis szobába.

-Ááááá, húzd le, húzd le-kapálózott barátnőm, addig amíg szemei meg nem szokták az erős fényt.

-Úr isten Min, te mikor jártál utoljára a házon kívül, most még az én bőrömnél is világosabb vagy, pedig tudjuk, hogy én vagyok a fehérebb.

-Az első mangám megjelenése óta nem tudom- vakarta tarkóját.

-Első manga- akkor esett le, hogy amikor eltévedtem egy ismerős rajzolású mangát láttam, gondolataimban a címén kezdtem gondolkozni- Sötétség hangjai?

-Szóval olvastad- nevetett fel.

-Öm nem, de láttam sok helyen, még New York-ban is.

-Really?

-Mmm- bólintottam- de úr isten, el is felejtettem, most ha tetszik ha nem bemutatlak a fiúknak, már nagyon kíváncsiak rád- kacsintottam.

-Ugye nem fogsz sírni ha ez nem sikerül?

-Kérlek, eddig ha barátom volt mindig azt vártad mikor mutatom be, hogy te jól megfenyegethesd.

-Na jó legyen, de nincs egy göncöm se- vágta rá.

-Az nem baj, hoztam egy csomó dögös rucit- kacsintottam rá- de téged is rendbe kéne hozni.

-Ezt hogy érted?

-Kezdhetnénk a hajaddal például. Most őszintén mikor jártál utoljára fodrásznál, a lenövésed bha..borzalmas. Na meg a körmeid, te rágod őket, és a karikák szemeid alatt?

-Mangaka lettem mit vársz- nevette el magát.

-Ez nem mentség- fogtam meg kezét és a fürdő felé kezdtem el ráncigálni. A kád szélére ültettem és elővettem drága jó barátomat az ollót. Régen is sokat vágtuk egymás haját, így biztos kezek alatt tudhatta magát barátnőm. Miután megfelelő formára vágtam haját, a festék után kezdtem kutatni, amit szerencsére ott találtam, ahol egy éve hagytam. Kicsit bizarr.

Hajából kimosva a festéket egy törölközőt tekertem fejér, majd egy hidratáló maszkot kentem arcára. Amíg a maszk száradt körmeivel kezdtem babrálni. Végül csak meg reszeltem őket és egy halvány rózsaszín lakkot kentem rá. Haját beszárítottam és az egyik külföldről hozott ruhát bele nyomtam a kezébe.

-Remélem sminkelni még nem felejtettél el- nevettem barátnőmre.

-Nem még nem- nevetett ő is.

-Remek akkor gyorsan én is át öltözöm és mehetünk is.

Az autóból kiszállva kezdtem el húzni barátnőmet a kis kávézó felé, ahol a többiek már türelmetlenül vártak minket. Rövid keresés után meg is találtam őket egy eldugott kis résznél. Barátnőm kezét elengedve futottam oda és karoltam át nekem háttal ülő barátomat.

-Sziasztok- mosolyogtam rájuk, míg barátom arcára nyomtam egy puszit.

-Szia- köszöntek vissza egyszerre, majd barátom viszonozta puszimat, és megölelt.

-Megint programja volt a barátnődnek- kérdezte WooHyun.

-Miről beszélsz- lepődtem meg.

-Hát úgy tűnik megint nem sikerült elhoznod magaddal- magyarázott tovább Hoya.

-De, itt van mö..- néztem hátra, és hagytam félbe mondatomat- csak egy pillanat- villantottam feléjük ezer wattos mosolyomat, majd megfordultam és az ajtó felé vettem az irányt. Az ajtót még ki se nyitottam én már kiabáltam is barátnőm nevét.

-Min! Ezt most miért csináltad?

-Csak, miért nem mondtad?

-Mit? Ha mesélni akartam róla akkor te csak elküldtél azzal, hogy most fáradt vagy.

-Jó, igazad van.

-Na akkor jössz- nyújtottam felé kezem, amit ő készségesen el is fogadott.

Miután bemutattam mindenkit Min bocsánat kérően hajolt meg, és ült le Hoya és SeongYeol közé. Kihozták a rendelt kávékat és sütiket, amiknek DongWoo-val nagyon meg örültünk, de szokásunkhoz híven megint elkezdtük gyerekes vitánkat arról melyikőnk ízlése jobb a kávék terén.

-Mondom, hogy a latte a legjobb, ugye oppa- fordultam barátom felé, aki fapofával megvonta a vállát.

-Nem mert a jegeskávé sokkal jobb.

-Aish nem is. De oppa miért nem mondasz semmit, már megint ki akar oktatni.

-Mintha hagynád magad- röhögte el magát MyungSoo mire én csak bevágtam egy durci arcot.

-Szóval veletek is ilyen- röhögte el magát Min.

-Ne is mond, már el is felejtettem miért nem szoktunk kávézóba járni ha mind a ketten itt vannak- nevette el magát Hoya is, mire rájuk szegeztem tekintetemet.

-A latte jobb, de a jegeskávé is finom- ölelt át barátom, amikor látta, hogy barátját és a mellette ülő barátnőmet méregetem.

Szerencsére Min-nek sikerült megtalálni a fiúkkal a közös hangot, így pár óra múlva tőlünk zengett az egész kávézó. Mivel már nagyon késő volt, és a buszok már nem mentek, na meg a taxink is dugóba került, a fiúk fel ajánlották, hogy aludjunk náluk.

-Rendben- ugráltam boldogan, majd barátnőm válaszát várva pillantottam felé.

-De ebben kényelmetlen lenne aludni- mutatott végig magán.

-Majd valaki ad neked egy pólót, én is MyungSoo-tól szoktam kapni.

-Igen és a múltkor a kedvenc pólómat nyilvánítottad ki a sajátodnak- öltötte rám nyelvét, mire mindenki nevetni kezdett.

-Hyung, ha ez megnyugtat Rim-nek jobban állt mint neked- nevetett még mindig SungJong.

-Köszönöm- adtam egy puszit arcára.

-De nekem akkor is kell a zöld dinós pizsim- csattant fel barátnőm.

-Akkor elviszlek- ajánlotta fel Hoya, majd ők el is mentek hozzánk.

Már egy órája vártuk Hoya-t és Min-t a dormban, de még mindig nem érkeztek meg.

-Elmegyek csinálok valami vacsit, addig sem aggódok az miatt, hogy hol vannak- szálltam ki L öléből. Épp indultam volna a konyhába, amikor az ajtó kinyílt és megpillanthattuk őket, ahogy kézen fogva lépnek be az ajtón.

Kutya sétáltatás

Írói megjegyzés: Ezt egy álom alapján írtam, remélem tetszik majd. :)

A nap perzselte bőrömet, miközben egyetlen kiskutyámat Kekszet sétáltattam a Szöuli park meseszép sétálásra alkalmas apró kövekkel kirakott utcáin, amikor ő egyet gondolva egy hatalmasat rántva rajtam kezdett el rohanni. Lépteimet szinte alig bírtam a megfelelő gyorsaságban szedni, ami miatt még az eddigi életem is leperget előttem, és már láttam a lelki szemeim előtt ahogy felkenősök egy fára, esetleg villanypóznára.

-Keksz állj meg- kiabáltam kutyusomnak, egy kis reménnyel, hogy szófogadó kiskutya ként meg fog állni. Futás közben megálltam és akkor vettem észre , mi után is fut olyan sebesen. Egy ugyanolyan törpetacskót sétáltatott egy nekem még háttal álló srác. Mire észbe kaptam Keksz már majdnem be érte a nyolc métert, ami jelezte,hogy nemsokára közelebbről is megismerhetem a talajt, ha nem állítom meg minél hamarabb.

-Keksz állj...- nem tudtam be fejezni mivel az én kis jómadaram már oda is ért a másik nála pár évvel idősebb kutyához és gazdájához. Amikor már el értem addig, hogy megpróbáljak fölállni, egy kezet éreztem meg alkaromnál, ami egyenesen segített fel állni.

-Jól vagy?

-Igen, köszönöm- hajoltam meg, majd a már lábamnál játszadozó kutyára néztem- igen Keksz jól vagyok örülök, hogy érdekel. Erre a srác csak fel nevetett, mire egy kicsit kérdőn néztem rá.

-Nagyon kis eleven- simogatta meg buksiját, majd ismét rám nézett. Bennem még az ütő is megállt egy percre amikor meg láttam ki is áll valójában előttem.

-A nevem MinSoo- hajolt meg- amúgy nem idevalósi vagy igaz?

-De, vagyis nem Magyarországról költöztem ide az egyik barátnőmmel egy éve- mosolyogtam- á de milyen illetlen vagyok engem Cintinek hívnak- hajoltam meg én is.

-Szép név.

-Köszönöm- hajoltam meg ismét.

-És voltál a koncertünkön Budapesten- kérdezte csillogó szemekkel, mire én csak egy aprót bólintottam.

-És?

-Mi és- nézem rá egyik szemöldökömet felemelve.

-Tetszett?

-Igen- mosolyogtam, majd a lábainknál játszó kutyusokra néztm- hogy hívják?

-BangJa, a tied pedig Keksz igaz?

-Aranyos neved van- simogattam meg fejét, majd újra MinSoo felé tekintettem.

A két rosszasággal elsétáltunk egy közeli padhoz, majd elengedtük őket had kergetőzzenek egy kicsit. Addig mi beszélgettünk, szerencsére sok téma volt amikről tudtunk beszélni, és nagyonsok vicces sztorit meséltünk el magunkról, aminek a felét szeríntem meg is bántuk, hogy elmeséltük.

-Meg hívhatlak egy fagyira?

-Igazából..

-Na légyszi- nézett rám kisutya szemekkel.

-Addig ugysem szálsz lerólam igaz- mosolyogtam, mire ő csak hevesen bólogati kezdett- rendben legyen.

-Remek, ezt a vállaszt vártam, és milyet szeretnél?

-Igazából mindegy csak marcipános ne legyen mert annak olyan íze van.. na mindegy szóval olyat ne- moslyogtam.

-Értem szóval akkor két macipános lesz- állt fel.

-Ya MinSoo- kiabáltam utána, mire ő elfutott a két kutya ügyelését rám hagyva.

Miután vissza ért, örömmel nyugtáztam, hogy csak viccelt és csokit meg citromot hozott.

-Köszönöm- mosolyogtam, majd bele nyaltam a fagyimba.

-Én köszönöm, hogy meg hívhattalak. Bár kíváncsi lettem volna a reakciódra, ha marcipánosat hozok- kuncogot, mire én válba ütöttem.

-Ya! Akkor most a szép arcodról csöpögne le az olvadozó fagyi- kacsintottam, majd az arcára kentem egy kevés fagyit- pont így- nevettem fel.

-Te is kérsz- nézett rám sunyin, mire én felpatantam és elkezdtem szaladni Keksz felé.

-Meeeencs meg harci kutya mencs meg-áltam mögé, mire MinSoo a földön kezdett el fetrengeni a nevetéstől. Nekem sem kellet több rögtön rá raktam a két kutyát, akik elkezdték nyalogatni őt. MinSoo össze vissza kapálózott a két kutyus alatt, mire én egy röktönzöt kedves gondolat után le vettem őket róla. Bár tettem után rögtön meg bántam, mivel a fiú abban a pillanatban felém kerekedett és csípőmre ülve kezdett el csikizni.

-Nee elég lesz- sikítottam alatt, miközben a nevetéstől már a könnyeim folytak végig arcomon.

-Nem nem elég- nevette el magát, majd arcomhoz kezdet közelíteni-ez a minimum-kacsintott, majd mire észbe kapot a két jószág már ugráltak is rajta aminek köszönhetően egész testével rám zuhant.

-Na jó mostmár tényleg megfogok halni, pedig nemrég még azt hittem, hogy egy fára felkenődve halok meg- nyöszörögtem alatta, mire nagy nehezen fel állt és kezét nyújtotta felém, hogy felsegíthessen.

-Ugy látszik ők nem szeretnék ha megbüntetnélek- vakargatta tarkóját, majd egy mosoly kíséretében vissza sétált táskámért a padhoz. Amíg vissza ért leporoltam magam, majd táskámból kivéve a pórázt raktam rá kutyusom hámjára.

-Merre mész?

-Arra- mutattam a park északi oldalán lévő kilyérata felé.

-Én is arra megyek, ha godolod haza kísérhetlek- nézett rám- persze csak ha nem gond.

-Köszönöm, az jó lenne- moslyogtam, majd együtt indultunk ki a parkból.

Amikor már az utcában voltunk MinSoo meg állt.

-Izé.. nincs kedved feljönni és meg inni egy kávét vagy teát- sütöttem le szemem.

-Nem zavarlak?

-Nem, legalább addig sem unatkozom- moslyogtam.

-Akkor egy kávét elfogadnék- nézet rám barna szemeivel. A lakás felé vettük az irányt, de MinSoo az ajtó elött meg állt.

-A barátnőddel mi a helyzet?

-Ő most nincs itthon- erőltettem mosolyt arcomra.

-Miért hol van- nézett rám kérdő pillantásokkal.

-Magyarországon. Meglátogatta a szüleit és egy hétig még nem jön, szóval addig lehet még halálra unom magam- nevettem, majd az ajtóba rakva a kulcsot nyitottam ki az ajtót és engedtem be magam elé amin ő megrázta a fejét és maga elé tolt, hogy én mennyek be előbb.

Amíg én a kávékat készítettem el MinSoo a nappaliban foglalt helyet. Amíg vártam, hogy a két kávé leföljön, egy tálkába adtam vízet a két szomjazó állatkának, majd a már kész italokkal a kezemben mentem vissza MinSoo-hoz.

Lassan fogyasztottuk meleg italainkat, miközben minden féléről beszélgettünk. Beszélgetésünket egyszer csak a néma csend váltotta fel, ezután MinSoo a kis fa asztalkára tette még félig teli bögréjét, majd az én kezemben pihenő tárgyat kivette kezeim közül és övé mellé tette. Kicsit furcsán nézhettem rá, ugyan is abban a pillanatban, hogy rá néztem tekintetét az egyik könyves polc felé vezette. Még időm sem volt megkérdeznem mit szeretne, már vissza is fordult felém.

-Most nincs aki meg akadájozza, hogy meg kapd a büntetésed- mosolygot huncutul.

-Ajjaj- nyeltem egy nagyot, majd fel ugrottam ülő heyemből. Sajnos, vagy sem nem jutottam túl messzire, mivel az első falnak neki is mentem, ő pedig elállta az egyetlen menekülési utamat is. Amikor rá emeltem tekintetem, hogy szembe nézzek vele arcát láttam közeledni enyém fele. Szemeim kétszereére nőltek eredeti méretüknek, amikor megéreztem ajkaimon az ő ajkait. Furcsa érzés vett hatalmába, és mire észbe kaptam már viszonoztam is csókját. Ajkaimtól elszakadva pirosló arcal nézett rám, míg kezei még mindig vállaimon pihentek.

-Tudom, lehet hülyeségnek fogod gondolni, vagy lehetetlennek de szeretlek- súgta fülembe- nem tudom, hogy sikerült ilyen rövöd idő alatt, de beléd szerettem.

Angelic Miracle

Már megint egy unalmas nap tért véghez. Az emberek a sötétedő utcákat járják. Kihalt már szinte minden. Az eget kémlelve sétálok a szűk. Otthonomhoz vezető utcán, amikor egy hatalmas fényt pillantok meg egyenesen lefelé zuhanni. Nem tudom mi cél vezérelt, de elkezdtem rohanni a zuhanó fény irányába. Egyenesen egy sikátorig rohantam, ahol egy földön ülő alakot pillantottam meg. Ahogy egyre közelebb tépdestem felé tollak suhantak el arcom előtt. Az alakot két hatalmas szárny rejtette el előlem. Amint észre vette jelenlétemet szárnyait szárnyait szempillantások alatt húzta vissza hátába.Rá pillantottam a fiatal lányra akin egy szakadt fehér ruha volt. Bal lapockájánál egy mély vágás díszelgett, arcán és karján több kisebb sérülés helyezkedett el. Nem tudom mi cél vezérelt, de nem törődve semmivel kaptam karjaim közé a megszeppent lányt, és meg indultam vele otthonom felé. Haza érve a kanapéra ültettem és sebei ellátására alkalmas kötszereket és fertőtlenítő szert kerestem.

-Ez most egy kicsit fájni fog-figyelmeztettem, majd hozzá érintettem bársonyos bőréhez a fertőtlenítővel át itatott vattát. Néhány felszisszenésen kívül csendben tűrte. Sebei ellátása után egy pólót adtam a kezébe, ami akárhogy is nézzük egy ruhának is megfelelt apró termete miatt.

-Te egy angyal vagy?

-Igen- válaszolta oly halkan, hogy még a temető csendjében is alig lehetett volna hallani.

-De ha angyal vagy.... akkor miért sérültél meg?

-Erről sajnálom de nem beszélhetek.

Még egy picit próbáltam faggatni, de sajnos nem sok mindent tudtam kideríteni róla. Mind össze annyit tudtam meg, hogy a neve Tifani és, hogy egy tiszta vérű angyal, ami mindössze annyit tesz, hogy sosem volt halandó ember, mint például én.

A napok egyre gyorsabban teltek és Tifani is egyre nyitottabb, és barátságosabb lett.

-Tifani, elmegyek és hozok valamit enni- kiabáltam a fürdőben ragadt lánynak. Miután válaszát meg hallottam indultam is. Út közben azon elmélkedtem, hogy még is miként mondhatnám el neki, mit is érzek iránta. Hiszen ő mégis csak egy angyal. Nyugalom Seungri, nyugalom. Csak oda mész és elmondod neki.

Haza érve rossz előérzetem támadt. A szobába rohantam, ahol a földön összetört tárgyak és szét szaggatott könyvek hevertek. Körbe néztem, és rémülten fedeztem fel, hogy sehol sincs Tifani. A nappaliból csörömpölés hallatszott, így az említett helyiségbe kezdtem rohanni. Tifanit fehér szárnyai vették körül, miközben két éj sötét szárnyú férfival harcolt. A két idegen hirtelen elkapta, és egy furcsa tárgyat emeltek a magasba, amit épp a gyönyörű angyalba készültek szúrni.

-Tifani- kiáltottam, mire az említett és a két idegen egyszerre szegezték rám tekintetüket. Tifani szemei könnyektől duzzadt volt, míg a fekete szárnyú férfiaké vörösen izzottak.

-Sajnálom Seungri- csordult ki egy könny csepp szeméből- sajnálom, hogy fájdalmat kellett okoznom azzal, hogy szerettelek.

-De hisz....

Nem tudtam be fejezni amit szerettem volna, mivel a két férfi keze által szorongatott tárgy szívéig hatolt, melynek köszönhetően egy hatalmas fény kíséretében el tűnt szemeim elől teste, majd a két gyilkos is.

5 hónappal később

a mai napig fájdalom járja át testem, és lelkem mikor kis lakásom bármely pontját látom. Ma rá vettem magam, hogy rendet rakjak szobámban amiben angyali teremtésem éldegélt heteken keresztül. Takarítás közben egy levélre bukkantam. "Sajnálom, hogy nem mondtam el mi is történt velem, de sejtem ha ezt a levelet olvasod már tudod. Egyet kérek, felejts el mindent és éld boldogan rövid emberi életed. De ne feled ha egyszer eljön az ideje, meg ígérem a mennyország kapujában foglak várni, hogy együtt léphessünk át az örök életbe."

-Seungri, te meg mit keresel itt. Neked nem kéne még itt lenned-lépett elém elbűvölő fehér ruhájában és kitárt szárnyaival Tifani.

-Azt mondtad ha el jön az ideje várni fogysz, és együtt lépjük át ezt a hatalmas kaput.

-De neked még élned kéne.

-Nem. Nélküled az egész életem csak szenvedés lenne- léptem mellé, majd szorosan magamhoz öleltem. Szemeiből az öröm és szomorúság egyszerre volt ki olvasható, de végül egymás kezét szorongatva az égi ország kapuin, ahol örök boldogságban és békében lehetünk egymáséi.

Fogságba ejtve

Már nem is tudom, hány nap telt el amióta ebben a dohos és idegen szobában raboskodom. Igen raboskodom, de nem azért mert rossz lett a bizonyítványom, vagy ilyesmi, nem csupán azért mert rossz helyen voltam rossz időben. Az itt töltött idő nagyrészt önkívületi állapotban töltöm, mivel minden nap kétszer jönnek be hozzám, és valami idegen anyagot fecskendeznek bőröm alá. Nem tudom mi lehet az, csak annyi a biztos, hogy amint tudomást szerzek magamról, csak fél órát érzékelhetem mi is van körülöttem, ugyanis utána a következő kör következik. Ma még kivételesen nem voltak bent, így még ilyesztőbé vállt az ittlét. A szék amihez ki vagyok kötözve, egy kis porral belepett ablak előtt volt. Én az ablakon ki láttam, de az utcán járkáló emberek ha akartak volna sem vettek volna észre. Ez alatt a rövid kis monológom alatt, valószínűleg sokakban felmerült már a kérdés mit tehetett ez a lány, hogy ilyen helyre került, és még inkább, vajon ki lehet ő.

Nos a nevem Son Kwan Rin tizennyolc éves árva, és a történetem egy gyönyörűnek ígérkező tavaszi napon kezdődött.

A szüleim nincsenek itthon a mai napon, mivel egy fontos konferenciára kellett menniük, az ország másik felébe, Busan-ba. Egész délelőtt azon gondolkoztam, mit is csinálhatnék, hisz olyan szép idő van kint, ami Márciusban nagyon ritka. Végül úgy döntöttem, hogy kimegyek a vidámparkba a barátaimmal, de előtte kitakarítok a lakásban. Már éppen végeztem, amikor kopogtak az ajtón.

-Megyek- kiabáltam, miközben rohantam a bejárati ajtó felé. Őszintén nem tudtam ki lehet az, mivel anyáéknak van kulcsa, meg különben sem ma jönnek haza. Amikor ki nyitottam a zárásra hatalmas fehér ajtót, két idegen öltönyös 30-as éveiben járó férfi nézett velem szembe.

-Segíttek?

-Igen mi Son kisasszonyt keressük- szólalt meg a magasabbik férfi mély rekedtes hangján.

-Én vagyok az, miben segíthetek- babráltam ujjaimmal az ajtó oldalán, éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Amint fel tettem a kérdést, a két idegen le hajtotta a fejét.

-Sajnáljuk....de a szülei ma egy autó balesetben elhunytak. Ezeket a szavakat hallva, estem össze az ajtóban, könyörgöm valaki, akárki keltsen fel ebből a rém álomból.

Miután a két férfi elment a könnyek csak úgy folytak végig arcomon, nem bírtam abba hagyni, bármennyire is szerettem volna. Másnapra nagy nehezen össze szedtem magam, és elmentem nagynénikémhez, egyetlen rokonomhoz, bár sok jóra nem számítottam tőle.

Persze, pont amire gondoltam, egyetlen élő rokonom, még csak a létezésemről sem akar tudni. Nem csodálom. A nagyiék amikor még éltek sokat mesélték, hogy anyám nővére szerelmes volt apámba, de ő anyut választotta helyette és hát ezért is utál engem annyira.

A szüleim halála óta már egy hét is el telt. Sajnos az iskolát abba kellett hagynom, hogy munkát válalhassak és eltudjam tartani magam. A hatalmas családi házat is el adtam és most egy egy szobás kis lakást bérlek. Persze legjobb barátom DooJoon ennek nem örül, sőt ki is jelentette ha csak egyszer is nem eszek mehetek hozzá lakni. Na persze, nem leszek én más terhére, soha.

Telefonbezélgetés:

-Igen, tényleg jól vagyok majom...de le kell tennem mert mindjárt megyek dolgozni.

-Biztos? Rendben, a kiskereskedésbe mész?

-Aish...biztos. Igen oda, miért?

-Mikor végzel? Elmegyek érted és elviszlek vacsizni törpe.

-Nem kell, meg leszek, és ne hívj törpének...nem vagyok olyan pici-öltöttem ki a nyelvem, bár ő ezt nem láthatta.

-Csak nem ki öltötted a nyelved?

-Én...soha-ezt meg honnan tudta?...tudtam, hogy a gyerek egy mágus.

Miután le tettük a telefont, neki is álltam dolgozni. Ez az egyik melóm, napközben, de van egy másik este, persze erről DooJoon nem tud, és nem is fog. Még számomra is gáz, hogy egy ilyen helyen kell esténként dolgoznom, de nincs mit tenni szükségem van a pénzre amióta, na mindegy hagyjuk is.

Eljött az este, és vele együtt az egyáltalán nem várt cigaretta fűstől és részeg pasiktól tömött bár, ahol felszolgáló ként dolgozom. A helynél még talán a munka közben használt ruha volt a rosszabb. Utáltam ezt az egészet...a ruha épp hogy csak takart valamit, ezért is folyamatosan azt igazgattam. A főnököm egy a huszonnegyedik életévét betöltő fiatalok közé tartozott. Nem valami bizalom gerjesztő alak az egyszer biztos.

-Viszem már- kiabáltam az egyik "türelmes vendégnek". Már majdnem oda értem amikor meg láttam főnökömet egy még sosem látott alakkal, amint egy zacskó fehér port nyújt át neki. Sajnos döbbenetemben a tálcát le ejtettem és a hangos csörömpölésnek hála, sikeresen le buktattam saját magam. Abban a pillanatban fordultam is meg, de már késő volt. BonHwa mély rekedtes hangja már meg is csapta füleimet.

-Cicám... öt perc múlva legyél az irodámban. A francba, ezt nem fogom meg úszni, de nem érdekel én ezen a helyen egy percig sem maradok, inkább fel mondok és keresek valami normális másod állást.

Az irodában

-Figyelj sajnálom, de én fel mondok.. ígérem nem mondok senkinek semmit erről a helyről de én fel mondok.

-Nem mész te innen sehová meg értetted cica!!? Itt maradsz a cuki kis popsidon és én fogok gondoskodni arról, hogy innen ne is meny sehova-kiabálta, miközben a közelben lévő falnak lökött. Az ütődés erejétől fel szisszentem, de nem adtam fel a reményt.

-Hát engem nem érdekel, de ha te nem hagyod akkor magamtól megyek. Ezzel ki léptem az ajtón, a hátam mögül még hallottam amint azt kiabálja, hogy ezt még meg fogom bánni és a többi. De én csak futottam, szerettem volna minél hamarabb ki jutni erről a porfészekről.

Már két utcányira voltam a bártól amikor csörgött a telefonom, DooJoon volt. Éppen bele akartam szólni a telefonba, amikor egy idegen kar megragadott és a karomba egy tűt nyomott.

Nos így kerültem ide. És azóta a nap óta itt szenvedek. Néha azt kívánom bárcsak meg halnék, mivel ennél még az is jobb lenne.

Ajtó nyitódásra lettem figyelmes, tekintetemet amennyire csak tudtam arra fordítottam. Az a szemét lépett be rajta, talpig öltönyben.

-Tudod cica én meg próbáltam, én tényleg meg próbáltam a tudtodra adni, hogy mit érzek...de úgy tűnik azzal a mazsola kis eszeddel még ezt sem bírtad fel fogni!

-Te még is mi a francról beszélsz? Különben is engedj el vagy ölj inkább meg- ordítottam. Erre ő elő kapott egy kést hátsó zsebéből és felém kezdett lassú kimért léptekkel közelíteni. Már csak pár lépés válaszolta el tőlem amikor mögém került és le vágta kezemről a kötelet. Bár már nem voltam oda kötve a székhez, mégsem eresztett. Én meg próbáltam ki kerülni, de ő gyorsabb volt és utánam kapott. Ebből a mozdulatából következett az is, hogy zsebéből ki esett mobilja, amit szerencsémre nem vett észre. Miután el ment a telefonjáért mentem és rögtön legjobb barátom számát kezdtem hívni. Miután fel vette a telefont, halkan elmondtam neki mi is történt, majd az ablakon keresztül látott környezetet kezdtem neki fel vázolni. Pár óra múlva arra kaptam fel a fejem hogy DooJoon ront be a sötét szobába, majd térdére rogyva piheg egy kicsit és utána oda rohant hozzám, hogy magához ölelhessen.

-Annyira aggottam érted- ölelt olyan szorosan magához, hogy azt hittem meg fulladok. Különben sem vagyok valami jó energiában az elmúlt napok miatt, de még is valamiért nagyon jól esett az, hogy érezhettem szeretetét.

-A rendőrök is itt vannak, már el kapták azt a szemetet. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam rád vigyázni.

-Köszönöm, hogy itt vagy- öleltem én is vissza- és különben is semmiről sem tehetsz. És köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem.

-Ez természetes hiszen szeretlek- ebben a pillanatban ajkaimra tapadt. Bár először meg lepődtem, de amint észbe kaptam viszonoztam csókját. Csók csatánkat egy rendőr szakította félbe, amikor meg kért minket, hogy mennyünk velük az őrsre.

Két írányból újra együtt

Két évvel ezelőtt ez csak egy álom volt a számunkra, ma pedig itt állunk a JYP előtt és készülünk a meghallgatásunkra. Már több mint másfél éve készülünk erre a napra, és végre el érkezett. Meg hallottam a nevem és egy hatalmas gombóccal a torkomban mentem be a hatalmas fehér ajtón. El énekeltem a kiválasztott számot, ami nem más volt mint az AntiFitnesClub-tól a Végső kiáltás saját magam által félig angol félig koreaira való fordításban. Miután végeztem számmal el énekeltették másik kettőt is majd jól megnéztek maguknak és ki is engedtek. Bár amikor bent voltam nem éreztem idegességet, amikor kijöttem alig bírtam meg állni remegő lábaimon. Domi is be ment és jó egy fél óra leforgása után ő is ki jött. Az igazgató és a manager azt mondta várnunk kell egy kicsit míg megvitatják a sorsunkat, ezért mi adig le mentünk a már reggel felfedezett automatához meg inni egy kávét. Persze mi két hét alatt nem tudtuk meg szokni az idő eltolódást.

-Tedd le azt a kibaszott poharat oda az asztalra most- kezdtem hátrálni barátnőmtől.

-De nincs is benne semmi.

-Na persze ismerem ezt a fejet, tedd le mielőtt még rám öntöd a tartalmát.

Ebben a pillanatban meg botlott és a maradék már kihűlt friss állapotában még is éltető nedű orra elé folyt.

-Látod, mondtam én, hogy létezik a karma- öltöttem ki rá nyelvem, de ebben a pillanatban a nyúlcipőt is fel húzhattam mert Domi rögtön felém kezdett bosszútól szomjazó tekintettel futni.

Már életem biztonságban van, de a térdem még mindig fáj a hatalmas eséstől amit akkor szenvedtem, amikor az egy ajtónak neki rohanva a földre estem majd rám az engem követő terror támadást indító egyén. Már vagy tíz perce állunk az ajtóban amikor ez igazgató egy mosoly kíséretében hív be min a kettőnket irodájába. Le ültünk az irodai asztal előtti két kis székre és egymás kezét szorongatva vártuk a vég ítéletet.

-Nos...gratulálok Horváth kisasszony szeretnénk, ha ön csatlakozna a mi kis családunkhoz és mivel tudjuk, hogy nem ebben az országban él el intézzük önnek az otthon és az itt maradására szolgáló dolgokat, amint alá írja ez itt látható szerződést.

-Ez komoly?

-Igen, viszont sajnáljuk, de ön nem felelt meg az elvárásainknak- nézett barátnőmre, mire az én arcomról a létező összes mosoly eltűnt.

-Értem, hát azért köszönöm a lehetőséget- mosolygott majd rám nézett- Na mi lesz már, írd alá a szerződést hisz ez volt az álmod. Én majd elmegyek Japánba és meg próbálom ott, a kapcsolatot meg úgysem szakítjuk meg.

Végül hosszas megbeszélés után alá firkantottam a szerződést, ezzel meg pecsételve sorsomat.

Két év telt el azóta, hogy ketté szakadtunk Domival. Bár egy kontinensen, még is két külön irányba terelődött életünk. Sajnos a kapcsolat fent tartás sem ment sikerrel, mivel tőlünk két hetes gyakornoksági időmben el kobozták a telefonjainkat és egy olyan készüléket kaptunk, amiben csak a cég telefonszáma lehetett bent, mivel folyamatosan ellenőrizték.

Körülbelül egy hónapja deputáltam a bandámmal, ami a TGP névre hallgat, vagy The Girls is Populary. Ma szinte egész Koreában Angel neven ismernek aki az új JYP lánybanda Leadare és énekese. Fárasztó egy meló de meg éri ezt csinálni. A leadarség egyetlen kevédbé jó része hogy a társaid telefonját mindig ellenőrizned kell és hát valjuk be ez öt tagnál nem éppen könnyű.

-Öt perc szünet lányok és folytatjuk-kiáltott ránk a koreo, mire mi egyszerre estünk össze a földön.

-Na végre, már azt hittem három óra talpalás után, hogy meg sem állunk- kúszott közelebb hozzám Ami egy üveg vizet szorongatva.

-És most is csak öt perc, a fene a holnap kezdődő promóciózást az új klipre-nevetett MinKa, mire mindenki neki ugrott és elkezdte csikizni.

-Angel, gyere kérlek velem, egy fiatal ember tégd keres- lépett be az ajtón a managerünk majd miután észre vette mit is művelünk szemüvegét meg igazítva takarta el mosolyát.

-Megyek.

-Na vajon ki lehet az, csak nem Mark-kacsintott HyunMin, mire a többiek hu-ni kezdtek.

-Aha persze...nem tudom miért hiszitek.

-Jaj könyörgöm még a vak is látja hogy totálisan odáig vagytok egymásért, ne is tagadd.

-De nem is, na de megyek puszika-rohantam ki a táncteremből, még mielőtt valami új dologgal drukkolnak elő. Bár igaz hogy nekem már amióta a gyakornokoskodom alatt egy közös munkánál meg ismertem őket be jön, de én tuti nem tetszek neki.

-Most komolyan... ennyire nem vicces, hogy kiránganak és nincs is itt senki- motyogtam miközben meg fordultam. Egy kék és rózsaszín hajó emberen kívül senkit nem láttam, így inkább vissza is indultam.

-Héj, már meg sem ismered a régi barátodat!

Én meg torpantam majd egy jó két perc után le reagáltam, hogy egy magas, mégis inkább férfias hang magyarul kiáltott rám. Meg fordultam, és csak akkor vettem észre, hogy az arc igenis ismerős volt a számomra.

-Dominika?!

-Pszt... nem tudhatják hogy lány vagyok-tapasztotta be számat, mire én kezét megharapva elértem, hogy le szedje rólam.

-De miért is nem tudhatják.

-Aish ennyire ne egyél madár. Fiúnak kell ki adnom magam a bandám miatt ahol énekelek és amúgy meg Ryu a nevem.

-Értem Ryu... annyira hiányoztál-öleltem meg úgy hogy szegény már tiszta kék volt a levegő hiánya miatt.

Már vagy fél órája beszélgettünk és ölelgettük egymást, amikor ismerős hangok ütötték meg a füleim.

-Szia Angel ki ez a srác?-állt meg mellettem JR majd a többiek is meg álltak.

-Öm..sziasztok hát ö egy régi osztálytársam és Japánban...

Be már nem is kellett fejeznem, mivel Bam Bam a nyakába is ugrott és elkiáltotta magát.

-Na de oppa, ezt nem illik-röhögtem  el magam, amikor láttam hogy ha nem lépek barátnőm teljesen sokkos állapotba fog kerülni.

-És milyen kapcsolat van köztetek-kérdezte elég furcsa hangnemben Mark.

-Csak régi barátok vagyunk, ennyi- válaszolt helyettem Domi, mire Mark bólintott és rám meredő tekintettel nézett.

-Sajnálom srácok de nekem, mennem kell...izé Dominik majd akkor érted megyek a hotelhez és körbe vezetlek a városban!

A próba hamar el ment és persze a lányok, nem bírták abba hagyni a kérdeződéseket. Próba után siettem át öltözni, majd rohantam is tovább a stúdióba, egy gyors gyakorlásra. Ez már csak amolyan magán jellegű, hogy mindig jó legyek és, hogy egyszer majd én is rappelhessek is mint Ami.

-Már megint gyakorolsz?

Az ismerős hang hallatára meg fordultam, és sikeresen arcomtól alig egy centire hajolva néztem farkas szemet vele.

-Igen, muszáj bizonyítanom, hogy meg érdemlem a debütálást és a vezető szerepet is.

-De ez hülyeség Angel azért sikerült eljutnod idáig, mert keményen dolgoztál, ezáltal meg is érdemled-sóhajtott egyet mondata végén, mire én kérdő tekintettel meredtem rá.

-Mi volt ez a hatalmas sóhaj a mondatod végén oppa- tettem fel kérdésemet, mire Mark elfordította fejét.

-Hahó...föld hívja Markot- legyeztem kezemmel arca előtt.

-Ja, bocsi. Semmi.

-Aha, na de most komolyan mi a baj?

-Semmi...tényleg- nézett rám picit vöröses arcával. Biztos melege van szegénynek. Ki nyitottam az ablakot és le ültem mellé.

-Nos és hogy-hogy itt vagy, nincs próbátok?

Erre csak a fejét rázta meg.

-Aish, most némaságot esküdtél hogy nem válaszolsz-néztem rá.

-Mondták már, hogy igézőek a szemeid?- nézett szemembe, amitől azt hittem azonnal ott halok meg.

-N...n...nem, d..de kö..szi.

  Beszélgetésközben miután a hangulat is oldottabb lett, énekeltünk egy kicsit együtt.

-Jó napot. Kaszás Dominikot keresem- álltam meg a recepciós pult előtt.

-Rendben szólok neki, hogy keresi.

-Khamsabhida- hajoltam meg.

Rövid várás után meg is jelent a lépcső aljában egy talpig feketébe öltözött Ryuu, vagyis na jó volt rajta egy kis neon zöld is, de csak, hogy nehogy elvesszen a sötétben.

-Na és hova menjünk- mosolyogtam barátnőmre, miután be ültünk a kocsiba.

-Hát reméltem, hogy ki találsz valamit, elvégre te élsz itt már jó pár éve.

-Ez igaz, akkor szerintem kezdjük a kőr utat Szöul belvárosában. Bele tapostam a gázba és már vágtam is át az utat a rendőrlámpák dzsungelén. Egy hosszú város nézés után egyik kedvenc kávézómba ültünk be. Ezt a kávézót még BamBam találta és amikor gyakornok voltam elhozott, amikor depiztem.

-Szép hely- mosolygott Domi, miközben a sütiét majszolta.

-Igen, valóban az. Ezt még BamBam mutatta nekem amikor gyakornok voltam.

-Komolyan a megfojtom Ryuu-t BamBam?

-Igen ő-nevettem el magam. Lattemat kortyolgatva figyeltem a kint járkáló párokat, mire egy halk sóhaj hagyta el számat. Dominak le esett és egy kérdéssel terelte el figyelmemet. Hát igen, mindig is tudta mi van velem. Tuti most is rá jött már arra, hogy teljesen bele vagyok esve Markba. Az ilyet mindig észre vette.

-Mi van közted és a szexi vörös között?

-Én és ki között-néztem rá érdekes arckifejezéssel.

-Markra gondolok te pabo- bök fejbe.

-Semmi...mi lenne?

-Ne hazudj, tudom, hogy nem mondasz igazat- szegezi rám villáját, mire én meg hökkenve hátrább ugrok egy fél centit.

-Nem hazudok...tényleg nincs semmi- halkul el mondatom végére hangom .

-Szóval tetszik neked igaz...sőt te szerelmes vagy belé- méri fel egyre csak vörösödő arcom.

-De mit érek vele mond? Ő csak barát ként tekint rám. Sose lehetne több belőle, így inkább hagyom is az egészet és meg kímélem magamat a csalódástól.

-Te komolyan ilyen hülye vagy-akadt ki teljesen Domi- te néztél már a szemeibe? Én mondom összesen fél percre néztem rá de akkor is téged nézett. De miért ilyen hülye ő is? Csak mind a ketten hülyék vagytok és szenvedtek- állt fel helyéről, majd mint ha végeztünk volna ki ment a kávézóból. Utána rohantam, nem kellett sokat mennem, mivel a kocsimnak támaszkodva várt. Be szálltunk az autóba, és amíg vissza furikáztam őt szállás helyére meg beszéltük a kávézóban elhangzott kis vita részleteit.

Már három napja, hogy Domi Koreába jött munka ügyben, de ez a rövid idő is elég volt arra, hogy a GOT7-el teljesen össze melegedjen. Még akkor is ha a fiúk a mai napig teljesen abban a hitben élnek, hogy ő fiú és valójában Dominiknak hívják.

Ma a vidám parkba jöttünk Domival, és a drága kis csipet csapat is velünk tartott.

-Ryu te komolyan, de komolyan először itt próbálkoztál a mi cégünknél?- faggatta barátnőmet már vagy századszorra BamBam, de természetesen ő erre ahogy eddig, most sem felelt. Túl nehéz erre a kérdésre válaszolni. Hiszen hiába lett sikeres, még is egy barátságot szakított ketté, majdnem örökre.

-Miért nem válaszolsz?

-Azért mert..-sóhajtott, majd rám nézett. Nekem szemembe könnyek gyűltek, mire ő szorosan magához ölelt.

-Sajnálom- szipogtam, majd öleléséből ki szakadva egy mosolyt erőltettem arcomra- elmegyek veszek vattacukrot, kér még valaki?

A fejét egyszerre rázta meg mind a hét jó madár, és Dominika. Lassan el indultam az árus irányába, mire hangos kiabálásra kaptam hátra tekintetem.

-Angel várj. Amint mellém ért térdeire rogyva kapkodott levegőért az előbb még rohanó srác.

-Csak nem keveset edzett a fiatal úr mostanában- nevettem el magam, mire ő fel kapta a fejét.

-Talán ha a kisasszony nem lenne olyan sok időt a próba termekben és nem kéne mindig figyelnem őt, hogy nem e hajszolja túl magát.

-Oh szóval ön szerint én vagyok a hibás, hogy puhány lett?

Erre a mondatomra fel kapott és a közelben lévő szökőkút felé kezdett vinni.

-Mark.. ne már légyszi tegyél le-ütögettem finoman vállát, hogy éppen csak meg érezze.

-Na ki a puhány?

-Jó jó értem, nem mondtam semmit, mától egyedül próbálok-nevettem már.

-Én élvezem a veled töltött próbákat állt meg és nézett mélybarna szemeivel íriszembe. Arca közelíteni kezdett enyémhez, amikor is hirtlen meg csúszott, és mind a ketten egyenesen a vízzel teli tartályba estünk.

-Én mondtam, hogy puhány vagy- nevettem el magam. Majd felé közelítettem, és amikor már eléggé közel voltam rá ugrottam. A hirtelen tömegtől a víz alá bukott. Sikerek teli arccal indultam kifelé.

Víztől csörgedező ruhákkal mentünk tovább az eredeti cél felé. A vatta cukros bácsi furcsa szemekkel mért végig minket, de a végén csak meg mosolygott minket.

-Köszönjük- hajoltunk meg, majd vissza sétálva kezdtem el falni a finom szálakból össze ragadt édességet.

-Tudtad, hogy az vagy amit meg eszel?

-Mi va..-nem tudtam be fejezni kérdésem, mivel Mark az arcomba nyomta a kezemben díszelgő ragacsot.

-Ezt miért csináltad?

-Hát így még édesebb vagy- mosolygott, majd hirtelen egy puszit nyomott az orromra. Ebben a pillanatban olyan szintre vörösödtem, hogyha a vatta cukor nem takarná arcomat már a mentőt hívnák értem, hogy valami komoly bajom van.

-Be..be..szélni szeretnék veled v..valamiről- fordította arrébb fejét Mark. Arca pírban éget, de nem tudtam még csak el képzelni sem, hogy minek hatására.

-Figyelek- fogtam meg kezét, mire tekintete arcomra szegeződött. Szemei lassan pásztáztak szemem és ajkaim között. Ajkai már vészesen közel voltak enyémhez, majd gyengéden meg csókolta azokat. Szemeim a hirtelen ért soktól ki tágultak, majd mire rá eszméltem mi is történt viszonozni kezdtem csókját.

-Szeretlek- súgta ajkaimra, majd magához húzva szoros ölelésbe vont izmos karjaiba.

Attól a naptól kezdve alkottunk Markal egy párt. Mint utólag ki derült aznap Jackson küldte utánam, s jól tette. Ezen tettéjért, még a mai napig sem tudok elégé hálás lenni. Domi azóta rengetegszer járt nálunk, és mi is sokat látogatjuk meg őt Tokyoban. A mai napig meg nevetjük azt a napot, pedig már legalább tíz éve történt. Ma már egy gyönyörű nyolc hónapos kisfiút tudhatunk magunkénak. Rengeteg örömöt köszönhetünk neki, és boldogságomat már csak az tetőzi, hogy Ryu, vagyis Domi négy hónapja nagy áldozatot téve, a közönség előtt be vallotta valós kilétét. Azóta csak híresebb lett. Pár nappal ezelött, pedig Jacksonnal kéz a kézben állítottak be mai napig kedvenc kávézónkba.